A táncosnő

Irta: L. Timothy

A ma divatos téma: a munkahelyi szexuális zaklatással kapcsolatban csak azt mondhatom: minden relativ. Ha egy gépirónö nyakába diktálás közben belecsókol a fönök, vagy ha csak teheti, átfogja a vállát, netán rásimit a fenekére, van ok a felháborodásra De mit szóljunk mi: táncosnök, akik minden porcikánkat kötelesek vagyunk átengedni a partnernek, és nemcsak eltürni de segiteni is öt abban, hogy minél magasabbra emeljen, forgasson, hajlitson, vagyis szöröstöl böröstöl eladjuk magunkat a müvészet kedvéért: munkaköri kötelesség cimén. Csak tudnám mi mozgat bennünket, ami nem törödik a fájdalommal - mert nehogy azt higgyék, olyan könnyü spiccen brillirozni! Sok nyershus válik péppé a próbacipö orrában mielött, ugy megerösödik az nagyujj, vagy annyira megszokottá lesz a fájdalom, hogy már rá se hederitünk. Higgyék el: mindenröl meg lehet feledkezni, ha szól a zene, ha figyelni kell a koreográfiára amely olyan mint a zenészek számára a kotta, ugyanugy kell olvasni tudnunk belöle, de amig ök elöadás közben is ott tarthatják az orruk elött a partiturákat, nekünk valamennyi hajlásnak, lépésnek, mozdulatnak, forgásnak, a fejünkben kell lennie, vagyis nemcsak minden porcikánkkal, de lankadatlan odafigyeléssel is szolgálunk. Teljes kizsákmányolás, amely nem nevezhetö annak hiszen mindenki önszántából, megszállottként csinálja és szinte belerészegül, mikor jön a siker, felcsattan a taps. Ha egy szindarabba belesül a szinész, mond valami mást, csak a vájtfülüek veszik észre, a bakit, de ha a táncos, vagy a páros megbotlik, vége a világnak, legalábbis az ö számukra. S ha mindehhez még azt is hozzávesszük, hogy egy atomfizikus lehet lompos, elfelejthet zoknit huzni, hetekig ráér fésülködni, nem figyel rá a kutya sem, söt - eredetinek tartják, addig aki a szinpadot választja, annak pompáznia kell, kecsesnek, szépnek, remek tartásunak, akbrobatikusnak kell lennie, mert mit ér egy erömüvész világraszóló teljesitménye, ha derekát fogva, kétrét görnyedve vánszorog be a manézsba. Ez persze rossz példa az én pályámra, de néha a rossz példa a legjobb. A partnerrel van a legtöbb gond. Akinek olyan munkatársa van egy irodában, hogy nem birja a hangját, a szagát, tehet ellene, átkéri magát máshová, de nekünk megtisztelve kell éreznünk magunkat, ha nagy nevekkel, vagy inkább tehetségekkel kerülünk össze. A táncos is csak ember:a szó legszorosabb értelmében. Lehet kellemetlen szaga, nem szimpatikus képe, és büzös lehelete, csak utólérhetetlen tehetsége legyen. A táncnak mindig kifejezönek kell lennie, de elgondolkozotnak-e már a civilek azon, milyen eröfeszitésébe kerül egy táncosnönek, hogy érzékeltzesse a rajongó szerelmét, vágyét, és ugy simuljon a partneréhez, mint aki megörül az érintéséért. A szinfalak mögött nem minden olyan, mint amikor felmegy a függöny. A rengeteg gyakorlás, a minden eröt kivevö próbák, mozdulatbeállitások, a zenével összahangba kerülés leirhatatlan eröfeszitéssel járnak. Még az ülö elfoglatságuak között is gyakori a surlódás, nézetbeli eltérések miatt, mit szóljunk hát mi, akik nemcsak saját teljesitményünkért felelünk, akinek nemcsak a rendezö dirigál, és aki minden áldozatra kész a sikerért, amit kollégáitól is elvárna. Mi számit áldozatnak? Szinte semmi! Volt egy partnerem, akivel sehogy sem ment az emelés. Persze hajszálra kiszámitott minden, vagyis ugyanabban a pillanattöredékben kell neki, minden erejét beleadva, mégis könnyednek tetszve emelni, amelyben nekem szökkenni vagyis segiteni, hogy meg ne törjön a mozdulata, és minél magasabbra kerüljek, forduljak, hajoljak. Nem könnyü elkapni a párjához lendülö partnert, ráadásul ugy, ahogy csak egy - minden izében vágyakozó, és végre a beteljesülés elött álló szerelmes férfi férfi tenné, ha lenne hozzá ereje. A táncosnak sem mindig van. Elég ha kisebbre sikerül a szökkenésem, vagy ö egy hajszállal elöbb nyul értem, minden erejét összpontositva, szóval a tánc összmunka, amelynek páros számaiban hiába remekel az egyik, ha harmatgyengén teljesit a másik. De vissza a partneremhez, aki egy végnélkülinek tünö próbanap után kitört. Szünetet kért, beszélni akart velem. Vendégmüvész volt, pár napja kezdtük a próbát. - Képtelen vagyok koncentrálni! Mindig azon jár az eszem, milyen lenne veled az ágyban. Lemondhatod a szereplést, mehetsz panaszra, minden rajtad áll, de tudnod kell: kevés partnernö van rám olyan hatással mint te, de ha nem tudunk szót érteni, szinte biztos, hogy oda a siker. A férfidiadal szárnyakat ad... mikor eshetünk tul a dugáson? Tudom, más elképed, patáliát csap, lemond, de én elöbb elgondolkoztam: ha minden porcikámat ugy ismeri már az ujjbegye, a marka, a karja, a böre, ahogy a házastársak is csak ritkán, hiszen egy comb, vagy faremelés, derékforgatás, hadd ne soroljam mivel jár. Lehet melléfogni, máshova, másként nyulni, a próba arra való, hogy keressük az utat, vagyis örültség volna, ha egy olyan jóképü, nagy jövö elött álló fickóval nem feküdnék le. Már csak a közös siker érdekében is. Nemcsak a tánctudása volt tökéletes, jól kimunkált, minden mozdulatát minden idegszálával átélt, de a szeretkezési koreográfiáját is müvészi fokra emelte. Nyersanyaga volt hozzá böven, hiszen a rajongók, a kolleginák elkénmyeztetik azt, akire fel lehet nézni, hát még ha férfinak sem utolsó. A három elöadás amire szerzödött, remekül sikerült. A közönség tombolt, és a szeretkezésünk után az emelések is könnyedek, szinte ujjongó, erötöl duzzadó mozdulatuak voltak. Nemcsak a közönséget örjitette meg, engem is. Az utolsó meghajlásnál odasugtam neki: ha igy mégy el, elviszed az erömet! Értette! Csodálatos éjszaka volt! Tüzbe hozta agyonfáradt, de a sikertöl felspanolt testem minden porcikáját, és soha, senki nem csalt még ki belölem olyan hangokat mint az ö ölelése. Persze én sem maradtam adósa. Egy gyönmyörü, szépen kimunkált izomzatu férfitestet akkor sem nehéz becézni, minden érzékszervünket beleadva, ha csak mint férfit csodáljuk, hát ha hálásak is vagyunk neki a közös sikerért, ha lélekben beállunk a rajongói sorába, vagyis leborulunk a müvészete elött, mert ki tudná értékelni a teljesitményét, amit a szinpadon nyujt, ha mi szakmabeliek nem. Jólestünk egymásnak! Örömünk telt azokban az órákban, és akár szabadok voltunk, akár éppen házasságban éltünk, bárhol összeakadtunk a világ szinpadjain, az volt az elsö, hogy eröt ajdunk egymásnak az emelésekhez. Testünk ugy vonzotta egymást, akár a mágnes a vasat, és ha nem ilyen cigányéletet választunk annakidején, s valahol máshol kerülünk egymás karjaiba, még sirig hü szerelmespár is lehettünk volna. Nagy szó, ha olyan kinálatban amiben egy táncos duskálhat, két testben leküzdhetetlen és kitartó vágy ébred, amely keküzd minden gátat, és nem törödik a szóbeszéddel. Dehát minek is? Aki a müvészettel szövetkezik, annak meg kell alkudnia mindennel, mert a test bevetése nélkül nem lehet valaki jó táncos, kiváló szinész, de teljes átéléssel, szive minden rezzdülésének beleadása nélkül, hangszert sem szólaltathat meg. Ruutinból nem alkothat idötálló müvet az átéléssel festö, és a zeneszerzésért is meg kell szenvedni. Minden alkotás, minden szépség mocsokban, kinban, sokszor megalkuvásban születik, de ezt nem érezheti át csak az aki el sem tudja képzelni hogy mást csináljon, mint amire feltette az életét, és ha sikeres: nincs áldozat, amelyet soknak érezne...